Augusztusi kedvencek


Lassan vége az augusztusnak is, úgyhogy úgy gondoltam ideje megosztanom Veletek, hogy ebben a hónapban milyen sminkcuccokat használtam a leggyakrabban és legszívesebben.








W7 10 out of 10 szemfesték paletta
Augusztusban ezt a palettát használtam a leggyakrabban- nappali és alkalmi sminket egyaránt készítettem vele, hiszen natúr és erőteljesebb színek is megtalálhatók a palettában. A színek elég jól pigmentáltak, szép fényes finisük van és viszonylag tartósnak is mondhatók, úgyhogy nagy kedvencem ez a paletta, ráadásul nagyon olcsó is, a tesminked.hu oldalról rendeltem, de erről bővebben ITT olvashattok, ugyanitt swatchokat is láthattok. Ha pedig szeretnétek megnézni, hogy milyen nappali sminket készítettem ezzel a palettával, akkor kattintsatok IDE.

L'ORÉAL True Match alapozó
Bár ahogyan azt az előző havi kedvenceknél írtam, a Garnier zsíros bőrre való BB krémjét nagy előszeretettel használtam a nyár folyamán (és fogom is még), azért augusztusban többször is jártam úgy, hogy a BB krémnél erősebb fedésre volt szükségem, és akkor mindig ehhez az alapozóhoz nyúltam. Fényvédő ebben is van, nagyon könnyű alapozó, ugyanakkor igen jó a fedése, és kellemes, ugyanakkor visszafogott ragyogást is ad az arcnak. Egészen tartós is, bár délutánra a T-vonalamra már picit átfényesedik. Én a C" Vanilla Rosé árnyalatot használom, nem éppen a legolcsóbb, de megéri az árát. ITT részletesebben is olvashattok róla, illetve több sminkvideómban is ezzel alapoztam le az arcom.

essence eyeliner pen
Mióta az elf tusfilcében csalódtam, azóta kerestem egy hasonló tusfilcet, ami pótolni tudja. Az essence tusfilce egyelőre bevált.: könnyű vele dolgozni, szép vonalat lehet húzni vele mert elég kemény a hegye. Tartósnak mondható, mert kibírt egy napot és nem kenődött el, de mikor este itthon odakaptam a szememhez, akkor viszonylag könnyen elmaszatolódott- bár az egy eléggé forró nap végén volt...
Szóval nekem egyelőre bevált, bár olvastam róla olyanokat, hogy hamar beszárad. Ha esetleg így járnék-de inkább remélem, hogy nem- akkor mindenképpen beszámolok róla, egyelőre kedvenc :).

Catrice Absolute Eye colour szemhéjalapozó
Nagyon szeretem a szemhéjalapozókat, és gyakorlatilag enélkül nem is készítek sminket. A Catrice-nek ezt a szemhéjalapozóját egyébként "tévedésből" vettem meg, de utólag nem bántam meg, mert nagyon bevált. Viszonylag sűrű az állaga- legalábbis pl. az elf szemhéjalapozómhoz képest, de könnyen el lehet dolgozni ujjal. Szép, egységes színt ad a szemhéjnak, kiemeli és tartóssá teszi a rá felvitt szemfestéket. Ha választanom kellene eközött és az essence szemhéjalapozója között, akkor ezt választanám.

essence stay all day korrektor
Ebből a 10-es Natural beige árnyalatot vettem meg, és nagyon-nagyon szeretem. Csak a szemem alá szoktam használni, háromszög alakban viszem fel, és szépen eldolgozom. Szépen eltünteti a karikákat, és fényvisszaverő tulajdonságának köszönhetően világosítja a szem alatti részt. Kellemes állaga van, így könnyű vele dolgozni, és nem ül bele a ráncokban. Tartós, bár nekem azért 16 órát nem bír ki. Azt sajnos nem tudom, hogy egyéb bőrhibákat hogyan fed, de arra, amire én használom, tökéletes, biztos, hogy újra fogom venni.

Ha szeretnétek valamelyikről termékről részletesebb, tesztet írjátok meg :)!

You Might Also Like

2 megjegyzés

  1. Essence korrektort én is imádom :-))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :):) kicsit sokára jutott el a "tudatomig", hogy kipróbáljam, de nagyon örülök, hogy végül megvettem :)

      Törlés

Köszönöm a kommentedet. Minden megjegyzést elolvasok és moderálás után közzé teszek, de előfordulhat, hogy erre várni kell 1-2 napot.

Subscribe