Októberi kedvencek

Mivel ma már november van, így ideje, hogy megmutassam Nektek az októberi kedvenceimet.
Több olyan termék is van egyébként, amik szerepeltek már korábbi kedvences posztokban, de akár a mostaniba is betehettem volna őket, mert továbbra is nagy kedvenceim. De végül úgy döntöttem, hogy inkább kevesebb, és csak új kedvenceket mutatok be :).
Ja és ha jól emlékszem most először nem csak sminktermékek szerepelnek a kedvenceim között.
Nézzük őket szép sorban.

Nivea Harmony Time krémtusfürdő
Nyáron általában mindig valamilyen könnyed, gyümölcsös, frissítő tusfürdőt használok, de ahogy beköszönt az ősz szeretek krémesebb, tusfürdőket használni, amik megfelelően hidratálják a bőrömet. Sajnos sok tusfürdő szárít, nehéz olyat találni ami nem. Viszont a Nivea tusfürdője remekül hidratál, finom puha lesz tőle a bőröm- nem véletlenül használtam el belőle már két flakonnal :D. Nagyon finom krémes habja van, az illata pedig picit a mandulára emlékeztet, nem tolakodó, de nagyon kellemes. Októberben csak ezt használtam, és szerintem ezt fogom továbbra is ezekben a hideg hónapokban, nagy kedvenc.

L'ORÉAL Lumi Magique alapozó- C2 Rose porcelain
Erről az alapozóról már ódákat zengtem a tesztben. A Glamour napokon vettem 50%-os dm kuponnal, és azóta csak ezt használom. Szuper alapozó: könnyed, szépen el lehet oszlatni, szépen fed, egészséges ragyogást kölcsönöz a bőrnek, ráadásul még fényvédő is van benne. Egyáltalán nem maszkszerű, szinte nem is érzem, hogy alapozó van rajtam. A csomagolása is nagyon igényes, szeretem az ilyen pumpás kiszerelésű alapozókat. Szóval nem nagyon tudok rosszat mondani róla: na jó, lehet, hogy kupon nélkül már picit borsos az ára, de remek termék, szóval nekem megérné a teljes árat is. (Ebben a sminkvideóban ez az alapozó van rajtam.)

Manhattan Soft Mat Loose Powder- 1 Natural
Ezt a púdert szintén a Glamour napokon vettem kuponnal. A Krémmánián nézelődtem a púderek között, és láttam, hogy két Manhattan púder is igen jó értékelést kapott. Az egyik egy kompakt púder volt, a másik meg ez. Először kicsit vacilláltam, hogy megvegyem-e ezt, mert eddig csak egy ilyen "porpúderem" volt, de úgy voltam vele, hogy féláron megéri megvenni. És egyáltalán nem bántam meg, sőt azóta csak ezt használom. Ecsettel szoktam felvinni, azzal szépen el lehet oszlatni, egyáltalán nem lesz tőle fehér, neadj' Isten "lisztes" hatású az arcom. Remekül mattít több órán keresztül. Így ránézésre elég nagy mennyiség, úgyhogy biztosan elég lesz jó ideig.

L'ORÉAL Elseve Selymes Olaj
És akkor így a végére egy hajápoló termék, amivel ritkán találkozhattok itt a blogon, de azt az olajat annyira szeretem, hogy muszáj volt betenni a kedvenceim közé. Sajnos főleg a hajvégeim elég szárazak szoktak lenni, és sokmindent próbáltam már, de igazán egyik sem vált be. De ez... te jó ég, imádom!!! Általában 2-3 pumpálásnyit használok és kétféleképpen szoktam használni: hajmosás után szárítás előtt a törölközőszáraz hajamra kenem, illetve két hajmosás között pedig egyszerűen a száraz hajba masszírozom. A hajtöveket minden esetben kihagyom, főleg a hajvégekre koncentrálok, illetve a haj többi részére is teszek. Egyáltalán nem zsírosít, és nem is nehezíti el a hajamat, hanem csodálatosan puhává varázsolja, selymes tapintású lesz, ráadásul nagyon finom virág illata van. Azt amúgy megjegyezném, hogy rendes üvegben van a termék, ami egyrészt nagyon igényes, másrészt viszont mindig attól tartok, hogy kicsúszik a kezemből és szanaszét törik, de remélem ez nem fog megtörténni. Az egyetlen hátránya, hogy más drogériás hajvégápolókhoz képest eléggé borsos az ára, cserébe viszont jó sokáig elég, mivel egyszerre keveset kell csak használni belőle.

Ezek az én októberi kedvenceim, és mik a tietek?

You Might Also Like

2 megjegyzés

  1. Szia Szandra ! Az én nagy kedvencem októberben a Balea csokis tusfürdője volt a testápolójával együtt, valamint Pozo bácsi "IN BLACK" nevű parfümje, ami kifejezetten téli illat és nagyon ütős. Megvan már pár hónapja, alig vártam, hogy hűvősebbre forduljon az idő, mert nyáron nagyon fullasztó volt. Ezen kívül van egy Clarins rúzsom, de ő standard kedvenc, viszont nyáron inkább szájfényes vagyok, így ő is most került elő újra. Hajvégápoló terén bánom már, hogy nem ezt a L'Oreal-t vettem meg, hanem az AVON új argánolajos varázslatát, mert az biza annyit ér, mint halottnak a csók. :-( Igaz, csak 700,- Ft volt, de ha nem jó, akkor ez is kidobott pénz.
    További jó pihenést Neked !
    Marcsi

    VálaszTörlés
  2. Szia Szandra ! Az én nagy kedvencem októberben a Balea csokis tusfürdője volt a testápolójával együtt, valamint Pozo bácsi "IN BLACK" nevű parfümje, ami kifejezetten téli illat és nagyon ütős. Megvan már pár hónapja, alig vártam, hogy hűvősebbre forduljon az idő, mert nyáron nagyon fullasztó volt. Ezen kívül van egy Clarins rúzsom, de ő standard kedvenc, viszont nyáron inkább szájfényes vagyok, így ő is most került elő újra. Hajvégápoló terén bánom már, hogy nem ezt a L'Oreal-t vettem meg, hanem az AVON új argánolajas varázslatát, mert az biza annyit ér, mint halottnak a csók. :-( Igaz, csak 700,- Ft volt, de ha nem jó, akkor ez is kidobott pénz.
    További jó pihenést Neked !
    Marcsi

    VálaszTörlés

Köszönöm a kommentedet. Minden megjegyzést elolvasok és moderálás után közzé teszek, de előfordulhat, hogy erre várni kell 1-2 napot.

Subscribe