Stílustanácsadás Lendvai Lillával - élménybeszámoló

(Kép forrás: Fashion Crush blog)
Talán még emlékeztek rá, hogy augusztusban az AVON bloggertalálkozón nyertem egy személyre szóló stílustanácsadást Lendvai Lilla stylisttal. Ő ugyebár szintén ott volt ezen a rendezvényen, és a színekről tartott egy kis értekezést, majd kiválasztotta a meghívottak közül azt, akinek számára a leginkább érdekes volt az outfitje. Nem tudom, hogy Lillát mennyire kell Nektek bemutatnom: sokaknak szerintem a VIVA TV Randikommandó című műsorából lehet ismerős, ITT találjátok a facebook oldalát, illetve van egy blogja is, ahol remek divattippeket, tanácsokat ad.
Mivel többen is írtátok, kértétek, hogy ha publikus, akkor számoljak be róla, hogy milyen tanácsokat kaptam Lillától, így ebben a bejegyzésben ezt fogom megosztani Veletek. Szerintem a Glamour-napos vásárlási őrület előtt, vagy akár egy őszi gardróbfrissítés, gardróbrendezés előtt jól jöhet néhány hasznos tipp mindenkinek. Elég sok mindenről beszéltünk, de igyekszem a legfontosabb összegezni Nektek, illetve azokat, amik nem csak kifejezettem rám érvényesek, hanem más is hasznát veheti, hátha Ti is tudtok szemezgetni belőle.


Azzal kezdtük az egészet, hogy mit és hol dolgozom, ezek lényeges tényezők az öltözködés szempontjából, hiszen nem mindegy, milyen helyen dolgozik az ember: van-e esetleg valamilyen öltözködési kódex, amit követni kell a munkahelyen, vagy nincs meghatározva, és tulajdonképpen bármit fel lehet venni, tehát hogy mennyire engedhetem magam szabadjára a hétköznapi/munkahelyi öltözködésben, mennyire lehetek önmagam. Ilyen szempontból szerencsés vagyok, mert nincs munkahelyi dress code, nem egy kiskosztümös helyen dolgozom.
Ezután Lilla arra kért, hogy mondjak olyan dolgokat, amiket szeretek a testalkatomon, és olyanokat is, amiket nem, DE! csak feleannyi olyan dolgot mondhatok, amit nem szeretek. Ez elsőre elég nehéznek tűnt, de csak sikerült végül összeszednem hat dolgot, amit szeretek magamon, és utána hármat, amit nem (ez utóbbi persze sokkal könnyebben ment). Lilla megkérdezte, hogy teszek-e valamit annak érdekében, hogy kihangsúlyozzam, azokat a dolgokat, amiket szeretek, és hogy ne hívjam fel a figyelmet azokra, amiket nem szeretek magamon.
A "nemszeretemek" között volt az, hogy viszonylag vastag a combom, és a vádlim/bokám. Elmondta, hogy akkor számomra egy koptatás nélküli, bootcut fazonú, sötétkék farmer az ideális választás, ami nem feszül rá a lábamra. Ha ugyanis pl. a combrészen van koptatás, azt pontosan arra a területre vonzza a tekintetet, ahova nem szeretném. A magassarkú cipő mindenképpen jó választás lehet, mivel az nyújtja a bokát, viszont semmiképpen ne válasszak olyat, ami bokánál el van vágva, mert az megint csak előnytelen. Azt mondta, hogy bokacsizmát is nyugodtan felvehetek, bár nem egyszerű olyat találni, ami előnyös. Olyat kell keresnem, aminek a szára se nem túl bő, de nem is tapad rá teljesen a lábamra. Illetve érdemes olyat választani, aminek a szára vagy lentebb van a boka vonalánál, és mondjuk ott van valami kis dísz is, mert akkor az elvonja a figyelmet a bokáról, vagy valamivel felette van, tehát a lényeg, hogy ne pont a bokarésznél legyen a "teteje".
(Kép forrás: Pinterest)

Arra a problémámra, hogy szerintem viszonylag lapos a fenekem, lehetne picit kerekebb, azt javasolta, hogy érdemes akkor olyan farmert választani, aminek a farzsebén van valami dísz, illetve lehet ma már kapni remek fenékformáló farmert/leggingst/harisnyát, akár ezekkel is érdemes tenni egy próbát.
Ugyanakkor azt is elmondta, hogy ez az egész tulajdonképpen fejben dől el: ugyanis ha elfogadtatom magammal ezeket a "hibáimat", ezeket a testrészeket, amik szerintem nem tökéletesek és zavarnak, és nem foglalkozom velük, akkor onnantól kezdve gyakorlatilag bármit felvehetek. Hiszen akkor már nem azon fogok pörögni, hogy most pl. ez a nadrág, vagy csizma kihangsúlyozza a vastag vádlimat.

Ezután azokról az alap ruhadarabokról beszélt, amik elvileg minden nő ruhatárában ott kellene, hogy legyenek, hiszen ezekből a darabokból számtalan kombináció összeállítható mindenféle alkalomra. Ezek a legfontosabb darabok:
- sötétkék farmer
- fehér ing (picit bővebb, férfiasabb fazon)
- ceruzaszoknya
- fekete szűkített blézer
- trenchcoat (ballonkabát)
- farmerdzseki
- bőrdzseki
- fehér póló (bővebb fazon)
- kis fekete ruha
- klasszikus magassarkú
- vászoncipő
Vásárláskor ezeket érdemes szem előtt tartani, hiszen ezekből az alapdarabokból gyakorlatilag minden eseményre és élethelyzetre össze tudunk állítani egy szettet. Nem kell attól tartani, hogy dehát ha mindenkinek ebből áll a ruhatára, akkor mindenki ugyanúgy néz ki, hiszen ezekből az alapdarabokból is mindenki másmilyet választ pl. az alkatának megfelelően, így nem fog totál ugyanaz az outfit szembejönni az utcán. Ezekből érdemes inkább drágább, de jó minőségű darabokat megvenni, amik kényelmesek, tényleg passzolnak ránk, és hosszú ideig használhatjuk őket.
Persze meg lehet venni néha egy-egy izgalmasabb darabot is, vagy valamit, amiben nagyon beleszerettél, és nem tudod elengedni, de azért passzol is az alapdarabokhoz. Ezen kívül nagyon fontosak a kiegészítők pl. sálak, vagy akár kalapok, hiszen azokkal teljesen más, egyedi hangulatot adhatunk ugyanannak a ruhadarabnak/outfitnek.
 (Kép forrás: Polyvore)

És ha már a vásárlásról esett szó. Egy ideje már én is ezen az elven igyekszem vásárolni, úgyhogy nagyon örülök, hogy Lilla is megerősített ebben, hogy vásárláskor, ha felpróbálok valamit, akkor el kell gondolkodni azon, hogy az adott darab beilleszthető-e a ruhatáramba, és fejben össze tudok-e tenni vele legalább három outfitet, vagy három eseményt, ahova fel tudnom venni. Ha ez nincs meg, akkor ott kell hagyni, könyörtelenül!!!! Így elkerülhető az, hogy bár a szekrényem tele lesz ruhákkal, reggelente mégis ott állok tanácstalanul, hogy nem tudok mit felvenni, mert tele van a szekrény "használhatatlan" ruhadarabokkal, amik semmihez nem passzolnak.

Apropó, Lilla arra is adott nagyon jó tippeket, hogy hogyan találjam meg a saját stílusomat, illetve hogyan kerülhető az, hogy ne legyen olyan, hogy állok a szekrény előtt, mert nem tudom mit vegyek fel. Kérdezte, hogy van-e olyan sztár/blogger, akinek nagyon tetszik a stílusa, én Jessica Albát említettem elsősorban. (Érdemes amúgy olyan sztárt választani, akinek hasonló a testalkata, mint nekünk, ez nagyban megkönnyíti a dolgunkat.) Azt mondta keresgélni kell és gyűjteni olyan képeket akár Pinteresten, vagy egy mappában, vagy otthon egy táblára felragasztva, amin tetszik az outfit, vagy egy adott ruharab.  Ezen kívül meg lehet csinálni azt is, hogy előre összeállítok outfiteket a ruháimból, felveszem és lefotózom őket, szintén berakom egy mappába, vagy fel egy táblára, és amikor olyan nyomorult napra ébredek, hogy gőzöm sincs mit vegyek fel, akkor csak meg kell nézni ezeket a fotókat, és máris ott van egy csomó ötlet. Nem véletlenül gyűjtögetem amúgy hétről hétre az inspirációs képeket, ezek nekem ténylegesen ihletet és ötletet adnak, nem véletlenül szeretek annyira a Pinteresten barangolni.
 (Kép forrás: Ariunaa's beauty tips)
Szó esett a gardróbrendezésről is: elmondtam, hogy csomószor van az, hogy nekiesek a szekrényemnek, hogy na most akkor kiselejtezem a cuccaimat, és ki is szedek egy csomó cuccot. De amikor másodszorra átnézem, felpróbálom, bár már hosszú ideje nem volt rajtam, megkönyörül a szívem, hogy "de hátha lesz majd olyan alkalom, amikor fel tudom venni", és visszateszem a szekrénybe. Lilla azt mondta, hogy nem, azt már nem fogom felvenni, és ilyenkor tényleg könyörtelenül ki kell tenni, mert ami már x ideje nem volt rajtam, az nem véletlenül van úgy.
Ezeken kívül még több dolog is szóba került, de szerintem ez így most bőségesen elég lesz, nem akarok kisregény írni, a lényeg szerintem így is benne van.
Nagyon örültem ennek a találkozásnak Lillával, egyrészt mert nagyon tetszik a személyisége, nagyon szimpatikus, aranyos volt, érdekelte az én véleményem, hogy én hogyan látom az adott dolgot, tehát tényleg abszolút személyre szabott volt az egész beszélgetés, másrészt meg soha nem volt még alkalmam beszélgetni egy stylisttal, úgyhogy mindenképpen nagy élmény volt. Nagyon érti a dolgát, mert amiket előre kigondoltam magamban kérdéseket,  azokra mind választ kaptam. Sok olyan dolgot mondott, ami már motoszkált bennem, vagy esetleg már rá is léptem arra az útra, és megerősített egy csomó dologban. Úgy érzem igen nagy segítséget és löketet adott ahhoz, hogy megint átnézzem a szekrényemet és kiválogassam azokat a holmikat, amik tényleg  nem kellenek, vagy hogy tudatosan vásároljak ruhákat, illetve hogy honnan/hogyan merítsek ötleteket, inspirációt.

Remélem, hogy hasznosnak találtátok ezt a bejegyzést, és ha szeretnétek még több tippet Lillától, akkor kövessétek a blogját ITT, mert szuper tanácsokat ad az öltözködéssel kapcsolatban.


Ja és ha már gardróbrendezésről beszéltem, akkor utána viszont megint megint esedékes lenne egy blogsale... Mit szólnátok hozzá?



Szandra




Follow on Bloglovin

You Might Also Like

22 megjegyzés

  1. De jó hogy megírtad ezt a bejegyzést! :)

    VálaszTörlés
  2. Köszi, hogy megírtad! Nagyon hasznos tanácsok! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szívesen, bíztam benne, hogy Nektek is hasznosak lesznek, nem csak nekem :)!

      Törlés
  3. Szerintem is szuper a bejegyzés, és tök jó, hogy megemlítetted az alapdarabokat, ami egy lány gardróbjjából nem hiányizhat! Szerintem a legközelebbi vásárlásomkor, (várom a leárazásokat itt Franciaországban), biztosan egy jó kis listával megyek! :) Jessica Alba sítlusát én is szeretem, ahogyan Gwyneth Paltrow-ét és Natali Portman-ét is! Ja és remélem hogy lesz folytatása a posztnak! :9

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy Neked is hasznos volt :)! Hát igen, ami az alapdarabokat illeti, nekem is van még pótolnivalóm, de szerencsére azért pár már megvan belőle, és tényleg igaz, hogy azok mindig hordható, időtálló darabok.

      Törlés
  4. Rengeteg hasznos tipp volt ebben!! :) Köszönjük :)

    VálaszTörlés
  5. Bárcsak én is ilyen tudatos vásárló lennék, mint Lilla... én soha nem gondolom át, hogy mivel/hova tudok valamit felvenni, megveszem ha tetszik és kész. :) Ha meg mégis kifejezetten alkalomra keresek ruhát, akkor tuti, hogy végül nem abban fogok elmenni, amit direkt arra az eseményre vettem meg...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tény, hogy ezt tényleg tudatosan kell csinálni, és át kell állítani az agyad vásárláskor. A lehető legrosszabb pl. ha az ember csak azért vesz meg valamit, mert pl. olcsó, de közben át sem gondolja, hogy egyáltalán passzol-e a többi holmijához. És bár akkor olcsónak tűnik, de hosszabb távon igazából pénzkidobás, hiszen megveszel egy csomó cuccot, amit aztán lehet nem is nagyon tudsz hordani.
      Persze vannak azért kihagyhatatlan darabok jó áron, de hosszabb távon tényleg úgy jársz jobban, ha tudatosan próbálsz vásárolni, és próbálod átgondolni, hogy mik azok a darabok, amiket be is tudsz illeszteni a ruhatáradba.

      Törlés
  6. Őszintén szólva szerintem Te már ezt rég tudtad, van stílusod, én eddig is még csak előnyös szettekben láttalak fb-n, valahogy úgy érzem, hogy ezt Te is meg tudtad volna írni Lilla nélkül az olvasóknak... :) Mstindigo

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem is azt mondom, hogy teljesen új dolgokat mondott nekem, de megerősített bennem bizonyos dolgokat, és az ötletek, amiket adott, hogy csináljak előre fotókat outfitekről meg hasonló tippek, azok viszont nagyon jók, szóval abszolút nem volt haszontalan az egész :)! Meg adott amúgy személyre szólóbb tippeket is, de azokat azért nem írtam meg, mert azok kifejezetten rám vonatkoznak, azoknak én hasznát veszem, ide inkább az általános tippeket írtam le, aminek szinte mindenki hasznát veheti :)!

      Törlés
  7. A vastag bokás résznél annyira magamra ismertem, vagyis az én problémámra..keresem a számomra megfelelő bokacsizmát, mert a legtöbb nagyon előnytelen, pedig szerelmes vagyok az ilyen kiscsizmákba :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát igen, nekünk nagyon nem mindegy, milyen bokacsizmát veszünk, ha nem akarjuk, hogy még vastagabbnak tűnjön a bokánk.

      Törlés
  8. Nagyon jó hogy leírtad ezeket, köszönjük! :) Nekem pl. sokat segített.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szívesen :)! Örülök, hogy Neked is segített és hasznos volt.

      Törlés
  9. Köszi Szandra! Ebből nagyon sok mindent én is tudok alkalmazni! :) Pl. a vádli méret :( A tied nem is nagy, ha látnád az enyémet... gyerekkori sport áldozata lettem ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy Neked is hasznos volt :)! Persze nézőpont kérdése ez a vastag vádli/boka, de hidd el, hogy az enyém is az, de ez már így is marad valószínűleg :D!!!

      Törlés
  10. Huh, köszi, h megírtad ezt a bejegyzést! :) Nekem is a bokacsizmás tipp volt nagyon hasznos, mert én is erősebb combokkal, vádlival lettem megáldva. Hozzá pedig 155 cm-es magassággal... :) Úgyh jó hallani, h nem kell lemondani a csini magassarkú bokacsizmákról, hanem csak a tökéleteset kell megtalálni! Na, mintha az olyan egyszerű feladat lenne! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát nem egyszerű feladat nekünk az biztos, de tényleg az a jó, hogy nekünk sem kell mindenképpen lemondani róla :)!!!

      Törlés

Köszönöm a kommentedet. Minden megjegyzést elolvasok és moderálás után közzé teszek, de előfordulhat, hogy erre várni kell 1-2 napot.

Subscribe